Miért kell nekem könnyes szemmel megállni minden viharvert, árva tölgy előtt, mért kell nekem az őszi csendre vágyni, ha minden csalfa vágyam összedőlt, mért kell nekem a dombokat bejárni s bújkálni mint az üldözött gonosz, mért kell nekem hegytetőre állni mikor az orkán fákat ostoroz. Mért kell nekem elvágyni messze, messze, bűvös csókkal, ha jő az alkonyat, mért kell, hogy halljam álmaimban egyre búcsú-szavaktól fátylas hangodat, és mért kell nekem minden szép emléket fájó betűkkel szívembe írni, mért kell olyan nagyon szeretni téged, csak vágyni el, s csak sírni, egyre sírni?
Mért kell mindig magamban vándorolni s imákat mondani valakiért... s mért kell csak rólad álmodozni, ha nem szeretsz, miért?, miért?, miért? (Wass Albert)